Ám 7,10–15

• „Nem vagyok próféta… de elhívott engem az Úr… Menj el, és prófétálj!” Foglalkozására nézve nem próféta, de (el)hívatására nézve az. Konkrét elhívása/küldetése volt: „népemnek, Izráelnek” kellett szólnia, azt is megkapta az Úrtól, hogy mit kell mondania: ítéletet kellett hirdetnie. És mondta, nem próbálta lekerekíteni, „politikailag korrektté” tenni.

• A mai laikus hívőnek a képe, azé, aki engedelmes, és igyekszik „prófétálni”, bizonyságot tenni, Jézus Krisztushoz hívni a nem hívőket. Nekünk is van elhívásunk és küldésünk: „tanúim lesztek… a föld végső határáig”. Krisztus tanúinak: egyrészt el kell mondanunk, hogy ki Ő (szemben mindazzal, amit mondanak róla), hogy érted halt meg, mert ez volt Isten igazságos ítélete a te bűneid felett; hogy „higgy az Úr Jézusban, és megmenekülsz”. Másrészt úgy kell élnünk, ahogy tanított: ez is hozzá tartozik a tanúskodáshoz.

• Ámósszal szemben áll az állam és az „államegyház”. Bétel papja próbálja eltiltani. A bételi kultuszt a kettészakadás után alakították: ne járjanak Jeruzsálembe, nehogy átpártoljanak Júdához. Istennel szemben alakult, mert Isten parancsa az volt, hogy „csak azon a helyen, amit az Úr kiválaszt”, áldozzanak. – Hamis istentisztelet: az aranyborjúkról mondták, hogy „ezek a te isteneid, akik kihoztak Egyiptomból” (1Kir 12,28). Ennek a papja parancsolgat Ámósznak.

• „Királyi szentély és az ország temploma” – nem az Úr temploma. Ott a király mondja meg, hogy miről szabad/kell beszélni. Volt ilyen nálunk, és az egyház vezetői (Bétel papjai) is ennek engedelmeskedtek (pl. „diakóniai teológia”), és ma is van a „keresztény Európában”: amikor a világi hatalom tilt meg bizonyos témákat akár gyülekezeti igehirdetésekben, akár egyéni bizonyságtételekben.

• Izráel elszakadásáról az Úr azt mondta: „éntőlem lett e dolog”, de „nem hagyta magát bizonyság nélkül” közöttük sem. Amikor a bételi oltár felépült, már prófétát küldött oda – nem hallgattak rá. Ámósz és több „kispróféta” Izráelben (északon) működött – nem hallgattak rájuk. Júdából Ezékiás követeket küld: jöjjenek Jeruzsálembe a páskaünnepre, mert ez kedves az Úrnak – kinevették őket, de néhányan „megalázták magukat és felmentek”. – Akkor a megtérésből ez következett: Jeruzsálembe kellett menni. Később jött el az, amit Jézus így mondott: „Lélekben és igazságban imádják az Atyát”. „Megalázták magukat és felmentek”: nekünk nem kell „felmennünk” (Jeruzsálembe), de meg kell aláznunk magunkat, és hinnünk kell abban, amit Isten ott cselekedett: ott halt meg értünk az Úr.

• Tehát kevesen tértek meg Izráelből, de a bizonyságtevőket, prófétákat akkor is Isten küldte hozzájuk. Ma is Ő küld, hogy tegyünk bizonyságot, és most is kevesen térnek meg. Van sok bűn, hiányosság a bizonyságtételünkben, ezeket meg kell bánnunk, meg kell szabadulnunk tőlük, de „nagy ébredés” (amit némelyek várnak) akkor sem lenne. Mégis érvényes most is, a missziói parancs: „menjetek el…”, ill. (ez is missziói parancs) „úgy ragyogjon a ti világosságotok … hogy dicsőítsék mennyei Atyátokat”.

• Kevesen fognak megtérni (és lehet, hogy azt sem fogjuk látni), a többieknek pedig ítélet lesz a bizonyságtételünkből. Isten azért szól mindenkihez, hogy megtérjenek. Ezért kell nekünk is szólnunk – azt, amit Ő mond, mert csak az tud megtérést munkálni.

Ám 5,14 „Keressétek a jót és ne a gonoszt, hogy éljetek, és akkor veletek lesz az Úr, a Seregek Istene, amint mondjátok.”